Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Popcorn csirke. Tesssééék??? Mostantól ez a recept szerintünk kötelező!

Költségkímélő és nagyon finom
2017. February 16.

Van egy étel, vagyis inkább egy fajta étel, amire illik a popcorn jelző. Nem, nem pattogatott kukoricával van töltve, vagy panírozva, a név inkább az apró és ropogós falatkák hasonlóságából ered. A legelterjedtebb a popcorn shrimp, vagyis rák, és ez azt jelenti, hogy pici koktélrákocskákat paníroznak be ropogós bundába, majd sütnek ki olajban. Ezeket aztán – a popcornhoz hasonlóan – az ember csak úgy dobálja be a szájába, mert olyan finom, és ropogós.

Ugyanezt csirkével elkövetni nem csak költségkímélő, hanem finom is, és nekünk, magyaroknak is könnyebben elérhető. A panko morzsa sem lehetetlen küldetés, nagyobb hipermarketekben, és online is kapható, és kár is lenne helyettesíteni, mert a fehér kenyér, héj nélküli, nagyobbra darált morzsái adják azt a levegős roppanós külsőt, amire itt szükség van. A másik hozzávaló az író.

Erről egyszer már írtam (bocs a szóviccért), mégpedig itt, röviden annyi, hogy ebbe pácolom a csirkét, hogy omlós és puha maradjon, majd rögtön ezután forgatom lisztbe és/vagy keményítőbe, esetleg, jelen esetben, panko morzsába, majd így, ahogy van, kisütöm olajban. Persze az írót helyettesítheted kefírrel, vagy készíthetsz gyorsan magadnak: 1 evőkanál ecetet önts annyi tejbe, hogy pont 2 és ½ dl legyen az ecettel együtt. Hagyd állni 5 percet, és látni fogod, hogy kicsit túrósodik: már használhatod is. Ez a módszer egyébként azért is zseniális, mert az írót azzal ízesíted, amivel csak akarod, tehetsz bele fokhagymát, csilit, mézet, fűszerpaprikát, vagy amit akarsz, ezzel az ízek szépen beszivárognak a húsba.

Az alábbi recept teljesen alap, ízesítsd úgy, ahogy akarod, de már önmagában is nagyon jó.

Hozzávalók

  • ½ kg csirkemell
  • 2 ½ dl író
  • panko morzsa (1 tálnyi)
  • só, bors
  • olaj a sütéshez

Elkészítés

1. A csirkemellet vágd fel apró kockákra, majd tedd egy tálba és öntsd rá az írót. Sózd, borsozd, majd keverd össze és tedd a hűtőbe 2-4 órára.

2. Melegíts olajat egy mélyebb serpenyőben vagy fritőzben.

3.  A csirkefalatokat hempergesd meg a morzsában, majd süsd aranybarnára (ez mindössze pár perc), és csöpögtesd le papírtörölközőn.

4. Én finom mártogatós szósszal tálalom, amit Srirachaból és majonézből kevertem.

popcorn2

Megosztom barátaimmal
Horvát Sára

Horvát Sára receptje

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!